Egyéb sportok

Magyar atléta az afrikai futók nyomában

Szeptember elején győzött a budapesti Nike Félmaratonon, a  – harmadik km-től egyedül futva, és a szembeszéllel megküzdve elért – 64:13 perces ideje igencsak jónak mondható. Lengyelországban egy lejtős 10 km-es versenyen megverte Henrik Szost, a 62:55 perces eredménnyel rendelkező lengyel félmaraton-specialistát. Az elmúlt hónapban részt vett Szerbiában egy négy állomásból álló Cross versenysorozaton is, ahol az összes etapot megnyerte. Belgrádban a Kalemegdan erőd körül rendezett 6 kilométeres „History race”-en olyan futók társaságában rajtolt, mint az olimpiai ezüstérmes Eliud Kipchoge, vagy a világbajnok Saif Saaeed Shaheen, és legjobb európaiként a 6. helyen végzett a nívós mezőnyben. A csehországi Uherske Hradistében is kiváló – két kenyai futót lehajrázva – 28:34 perces pályacsúccsal győzött egy 10 km-es utcai futáson. Az elmúlt eredmények tükrében beszélgetett a 23 éves atlétával a Sport365.hu.

Sport365.hu: 2007-ben Debrecenben az Utánpótlás Euróba-bajnokságon a 3000 méteres akadályfutás előfutamában vérmes reményekkel álltál rajthoz, azonban balszerencsésen végződött, ugyanis futás közben letaposták a lábadról a fél cipődet. Ez az ominózus eset az oka, hogy most inkább utcán versenyzel?

Tóth László: Nem egészen, de persze nagy csalódás volt, hogy nem kerültem döntőbe. 2008-ban abszolút a pekingi olimpia volt a cél, de 2.5 mp-cel lemaradtam a „B” szintről, mert nem volt kellő számú versenyem, pedig képes lehettem volna kijutni Kínába. 2009-ben utolsó éves utánpótlásként szerettem volna a korosztályos Eb-n futni, azonban tavasszal hajlító-problémákkal küzdöttem, ami miatt két-és fél hónapos pihenőre kényszerültem. Amikor újra munkába álltam, három hetem volt, hogy megfussam az Eb-szintet, ez igen kevés idő, végül 4 mp hiányzott, hogy kijussak. Ezek után idén eldöntöttem, hogy profilt váltok, egyrészt az akadály nagyon sérülésveszélyes, másrészt anyagi szempontból is érdemesebbnek láttam, hogy az utcai futás felé orientálódjam.

Sport365.hu: Az edző-és klubváltás ezek szerint törvényszerű volt?
 
Tóth László: Fogarasi Sándor mesteredző, korábbi trénerem inkább a pályaversenyekre koncentrált a klubok közötti pontverseny miatt, (ami után az állami támogatás is jár), viszont a sorozatos kudarcok miatt úgy éreztem, hogy több fantázia lehet  az utcai futásban, mint az akadályban, ezért váltottam, jelenleg Tóth Sándorral és Benedek Zsolttal készülök. Hogy Pécsről átigazoltam Békéscsabára, annak részben anyagi okai vannak. Habár én kaptam kisebb támogatást a várostól, az egykori klubom egyáltalán nem, ellentétben például Békéscsabával, ahol nagyon jól ki van építve a támogatási rendszer.
 
Sport365.hu: Fogunk még látni pályán versenyezni?
 
Tóth László: A hosszabb távokon mindenképpen szeretnék rajthoz állni, és az új klubomnak országos bajnoki címeket szerezni 5000, 10000 méteren. Az akadály egyelőre nincs újra tervben, de ki tudja…
 
Sport365.hu: Egy profil, edző- és klubváltás után milyen célokkal vágsz neki 2011-nek?
 
Tóth László: Az Olimpiát szem előtt tartva készülök, Londonban ott szeretnék lenni a maratoni mezőnyben. A következő évben folytatom az utcai versenyzést, januárban és tavasszal is edzőtáborozni megyek, majd jönnek sorban az országos bajnokságok is; Félmaraton Ob, 10000méter, és nyáron a Felnőtt Bajnokságon az 5000 méter.
 
Sport365.hu: Sok sikert és kitartást a célok megvalósításához!
 
Lakos Borbála